A Tárnoki Hajtóka Közhasznú Egyesület bemutatkozása

 

Egyesületünk hagyományőrzési célokkal alakult, egy tánccsoporttal és egy népdalkörrel 2007-ben. Tárnok nagyközség az 1900-as évek elején még majdnem teljesen szlovák település volt, de az idők folyamán a történelem viszontagságai, valamint a főváros közelsége miatt a szlovák nemzetiség részaránya jelentősen csökkent. A szlovák hagyományok megmentése, ápolása szempontjából az egyesület tevékenysége létfontosságú a településen, ahol saját rendezvényeinket gyakran a helyi Szlovák Önkormányzattal karöltve bonyolítjuk le.

A környékbeli magyar és nemzetiségi hagyományőrző együttesekkel jó kapcsolatot ápolunk, egymást segítjük, programjainkat lehetőség szerint egyeztetjük.

Az egyesületünk aktív létszáma 50 fő körül van, amelyben egy kórust és egy tánccsoportot működtetünk, s évente 15-20 rendezvényen szerepelünk fellépőként. Ezenkívül táncházakat, kiállításokat szervezünk. A táncegyüttesnek a Kárpát-medence sok részéről van már feldolgozott és színpadra vitt produkciója, igy: a mezőföldi, galga-menti, szatmári, dél-alföldi, gömöri, raszlavicei és tárnoki táncokból van kész koreográfiája.

Az énekkar művészeti vezetője: Kuzma István, zeneművész.

A tánccsoport művészeti vezetői: Cseke-Császár Dóra és Bolgovics Gergő, a Szentendre és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosai.

 

Tisztelettel:

 

Tóth Balázs, elnök

Hajtóka Közhasznú Egyesület