A tárnoki Hajtóka Egyesület nyári szereplései

A nyár folyamán több helyszínen is igyekeztünk nagyközségünk hírnevét öregbíteni az országhatáron belül és kívül egyaránt.

Már június 1-jén, egy napon két meghívásnak is eleget tett az Egyesület: szinte egy időben zajlott az érdi Szőlővirág ünnepség nemzetiségi csoportokkal, valamint a Sóskúti Kapusztnyik Fesztivál magyarországi és erdélyi szereplőkkel. 

Június hónap végén Nagy Istvánné, Polgármester asszony meghívására a IV. Ozorai Rétesfesztiválon szerepelt a Hajtóka tánckara. Vendéglátóink sokféle rétessel kóstoltatták meg az együttes tagjait, amelyet két tárnoki, magyar ill. szlovák nemzetiségű produkcióval háláltunk meg a közönségnek. A zenei kíséretet a szintén tárnoki a Bara zenekar nyújtotta.

Tolna megyei látogatásunkkor sokan kérdezték, honnan vagyunk, honnan ez a szép viselet, ének és tánc? Az ilyen kérdésekre mindenki örömmel válaszolt, s a fellépést követően sok gratulációt, valamint egy jövő évre szóló meghívást is kaptunk.

Július végén Felvidéken, Várhosszúréten (Szlovákia) szerepelt az énekkar és a tánckar egy közös produkcióval a Gömöri Kézművesek Fesztiválján. A főszervező, Nagy György rengeteget tesz a helyi magyar kisebbség hagyományainak megőrzéséért, a külhoni magyarság fenntartásáért. Hazafelé még a gyönyörű panorámával rendelkező füleki várban is látogatást tehettünk. 

Itt szeretnénk megköszönni az egész éves munkánkhoz, valamint a felvidéki két napos, buszos turnénkhoz nyújtott támogatását a tárnoki Polgármesteri Hivatalnak, valamint a Tárnoki Szlovák Önkormányzatnak!

Kérem, kövessék Facebook oldalunkat, ahol folyamatosan hírt adunk az Egyesület életéről, a soron következő eseményekről – így, többek között az ősszel kezdődő gyermek-, és felnőtt táncház sorozatról is!

Tóth Balázs, Hajtóka Közhasznú Egyesület